Jár a szája Robert Downey Jr-nak
Robert Downey Jr. korábbi akciószerepeit is szerette, de úgy érzi, legutóbb bemutatott filmjében a Sherlock Holmes-ban teljesedett ki. Tavasszal ismét egy mozgalmas filmben láthatjuk viszont.

Robert Downey Jr. elől ugyan Johnny Depp elhoppolta a 2009-es év legszexisebb férfija címet, de nem szomorkodik, éppen ellenkezőleg, élvezi új filmjével a Sherlock Holmes-szal járó felhajtást. "Sherlock Holmes szerepe teljesen megváltoztatta az életemet"- mondta, majd hozzátette: "Szeretnék még hasonló karaktereket eljátszani." A 44 éves színész a hamarosan mozikba kerül Vasember 2-ről, és annak első részéről is mesélt. Elmondta, mennyire élvezte az első rész forgatását is, de utólag bevallja: nagyon kemény munka volt jelmezét a forgatás szüneteiben fel- és levenni.

"A Vasember 2-ben kicsit könnyebb volt már a jelmezekkel bánni, és az önbizalmam is nagyobb volt, de nem mondanám, hogy csak móka és kacagás volt" - mesélte egy interjúban. "Erre most több időt akartunk szánni, kicsit komplexebbé és szövevényesebbé tenni a történetet, úgy, hogy ennek ellenére könnyű legyen követni" - folytatta. Igazi színészóriásokkal játszott, Gwyneth Paltrow, Scarlett Johansson és Mickey Rourke voltak a partnerei, de Samuel L. Jackson is feltűnt egy szerepben. A filmet előreláthatóan tavasszal mutatják majd be a hazai mozikban.
0 Comments
Posted on 03 Feb 2010 by Andi
Name:
E-mail: (optional)
Smile: smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 

| Forget Me
Content Management Powered by CuteNews